Ebben a klassz szervizben gyorsan megcsinálták a Honor telefonomat!

Igazán modern háziasszonynak számítok, legalábbis a férjem mindig ezzel viccelődik. Imádok főzni és sütni, viszont számomra kényelmetlennek számít, ha szakácskönyvből kell főznöm vagy sütnöm. Próbáltam egy csomót, de mindegyik étel olyan furán sikerült, amit azokból az újabb könyvekből csináltam. Pedig mindent a leírtak alapján készítettem el, mindenből ugyanannyit használtam, de mégsem lett olyan, ami úgy tényleg igazán ízlett volna nekem. A másik problémám pedig az volt az ilyen könyvekkel, hogy a receptek fele, ami bennük található, olyan általános, és semmitmondó, hogy azért teljesen felesleges megvenni egy szakácskönyvet. Nekem mindig is olyan kellett volna, amiben új ételek vannak, amiket nem eszünk nap, mint nap. Olyanok, amiket esetleg nem ismerek. Viszont pár ilyen receptért egy egész könyvet nem érdemes megvenni. Meg minek vegyek szakácskönyvet, amikor ott van az internet?

Csak bepötyögöm, mire van szükségem, mit akarok főzni vagy sütni, mit akarok kipróbálni, stb. és már ott is van millió féle különböző recept ugyanahhoz az ételhez. Ha könyvből készítek valamit, akkor csak a régebbi könyveket használom, amiket még anyukám és a nagymamám használtak. Azok viszont már tényleg nem újak. Kiesnek a lapok, kopott benne az írás. Van olyan, amit kiskoromban még össze is firkáltam. Szóval nem a legjobbak. De szeretem őket, mert azért emlékek fűznek hozzájuk.

Szóval szabadidőmben sok receptet ki szoktam próbálni, imádok a konyhában lenni. Viszont ilyenkor az internetet használom. Legtöbbször telefonról szoktam kinézni egy-egy jó receptet, amikor hirtelen valami eszembe jut, hogy mit is kéne főznöm ebédre vagy mit kéne sütnöm.

Viszont idővel a telefonom is felmondta a szolgálatot. Szerintem a belseje már tele volt liszttel és minden egyébbel, a kijelzője már nem volt az igazi, szerintem nem sokáig húzta volna, ha nem vittem volna el akkor szervizbe. Amúgy is már kezdett rakoncátlankodni, sokszor lefagyott, meg kicsit be is volt törve fent a szélénél a kijelzője.

Úgyhogy elvittem a telefonomat a Honor szervizbe, én csak így hívom.. Mivel előtte nem volt rá szükségem, vagy ha igen, akkor más megoldotta nekem és nem kellett ezzel foglalkoznom, ezért nem is tudtam, hova kéne vinni. Keresgélni kezdtem az interneten, próbáltam olyan szervizt keresni, ami viszonylag közel volt hozzám és ne kellett miatta a fél városon keresztül buszoznom.

Találtam is egyet, egész szimpatikus volt a weboldaluk is, sőt, találtam részletes árlistát is, és még kalkulálni is tudtam, hogy mi mennyibe fog kerülni. Felhívtam őket, hogy azért mégis tudjam, hogy érdemes-e egyáltalán elmennem hozzájuk, mit gondolnak, tudnak-e segíteni.

Már párszor meggyűlt a bajom az ilyen betelefonálgatással, viszont most pozitívan csalódtam, mert hamar felvették a telefont, úgyhogy nem kellett többször próbálkoznom, már egy piros pontot akkor magukénak tudhattak. Elmondtam nekik, hogy mi a helyzet, ők pedig azt mondták, hogy ugyan másnap szabadságon voltak, de a rákövetkező napon vártak szeretettel, hogy megnézzék a telefonomat.

Be is mentem, odaadtam nekik, ők pedig egész gyorsan rá is jöttek, hogy mi lehetett a baja. Elmondták, hogy mit és hogyan fognak csinálni, ami ismét egy piros pontot érdemelt, hiszen ilyet ritkán tapasztaltam. A telefonom pedig tényleg meggyógyult, miután hozzájuk került. Szépen helyre tették, és utána úgy működött, mintha új lett volna. Akarom mondani, még mindig ugyanúgy szuperül működik, szóval nem fenyeget a tény, hogy le kell nemsokára cserélnem majd a telefonomat. Szerintem még jó darabig bírni fogja így, de most már igyekszem jobban vigyázni rá.