Ablakszigetelés és főzőcskézés karácsonykor

Manapság a karácsony eléggé hitelét vesztett és kiforgatott ünnep, szöges ellentéte annak, mint amiről valójában szólnia kéne. Legalábbis ez az én véleményem róla. Soha nem szerettem igazán, mert gyerekkoromban mindig csak azt hallottam, ahogy a felnőttek óriási teherként élik meg ezt az időszakot, felcseperedve pedig egyáltalán nem érintett meg a szelleme. Akiket szeretek, minden nap szeretek, akiket meg nem, azokat karácsonykor sem fogom kevésbé utálni.

Az viszont hatalmas jó pont a szememben, ahogy újabban az édesapám áll az ünnephez. Mióta felnőttünk, rájött, hogy egyáltalán nem kell ezt annyira túllihegni. Persze anyu még mindig nyolcfogásos vacsorákat készít ilyenkor, és mérgelődik, hogy miért nem segít neki soha senki, miközben a család többi tagja valóban azt csinálja, amiről szólnia kéne ennek az ünnepnek, nagy szeretetek kellős közepette jól érezzük magunkat.  Édesapám különösen mesteri szinteken képes ezt űzni.

Még ősszel kitalálta, hogy a házunk alatti kocsi beálló egy részét átalakítja klubhelységgé, ahol a haverokkal mindenféle férfias, apukás dolgot művelhetnek, vagy ha csak egyszerűen el akar menekülni a világ elől, akkor legyen egy kis kényelmes kuckója. Neki is állt az ősz végén a kisebb munkálatoknak, de hogy, hogy nem, valahogy karácsonyra is maradt egy kis feladat a tatarozásból. Csak hogy teljesen komfortos legyen a hely, meg kellett oldani a hőmérséklet stabilizálását is, ezért édesapám kitalálta, hogy remek elfoglaltság lesz szenteste délelőttjén a haverjaival a tradicionális közös halászléfőzés közben a klubhelység ablakszigetelését is kijavítani. Hosszas utánajárást követően igazán remek technikát talált az ablakszigetelésre, már csak azt nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy hozták össze a bográcsozás közben.

Apám és a barátai télen a modern bográcsozás hívei, amihez nincs szükség nagy tűzre és iszonyat büdös füstre, hanem csak a viszonylag kellemes hőmérsékletű fedett helyen egy gázpalackra és a hozzá való gázrózsára, ami fölött bográcsban főzhetik az embertelen mennyiségű halászlevet. Ez ugyanolyan megmagyarázhatatlan férfiszokás a szememben, mint a nyári grill partyk, amikor a nők mindent összekészítenek, majd mindent el is pakolnak végül, a férfiak meg eközben néha fordítanak a grillen sistergő pácolt húsokon egyet. Közben természetesen mindenki legyen rájuk büszke, mert a hétvégén csak ők főztek, senki más. Hát a halászlé tekintetében legalább mindent ők csinálnak, csak éppen a végeredményre nem kíváncsi senki. Én speciel egy falatot nem tudnék enni sem a halból, sem a levéből, de még az illatától is rosszul vagyok. Igaz most annyira nem zavart, valószínűleg azért mert lekötött az a nevetséges tény, hogy két ablakszigetelés közt készült a fejedelmi étel. Aztán persze az is lehet, hogy került egy kis szigetelőanyag a levesbe, és attól volt kevésbé kellemetlen az illata, mint amilyen szokott lenni.

Persze most is jött a szokásos győzködés, hogy: „Kislányom, egyél szépen halászlevet! Nagyon finom, még hal íze sincs!” Imádom ezt a sablonszöveget. Akkor kedves édesapa vajon miért eszi ezt a finomságot, ha semmi hal íze nincs? Akár valami finomat is főzhetett volna ezzel az erővel, de nem mert hát a szokásos karácsonyi menüvel nem lehet szakítani.

Tudjátok mi az én szokásos karácsonyi menüm? Jól belakmározok reggel valami finomságot, vagy amikor magamhoz térek a megszokott karácsonyi preparty-ból, majd fél órán keresztül a konyhában szürcsölgetek egy bögrés levest az estebéd alatt, amíg a többiek az „extrán finom illatú” halászleven nyammognak. Így utólag visszagondolva lehet az ablakszigeteléssel kellett volna nekem is ez idő alatt foglalatoskodnom.